Megtérültek a magyar fociba fektetett adómilliárdok?

Sport

A magyar kormány közel tíz éve önti az adómilliárdokat a magyar futballba, ebben a cikkben azt vizsgáltuk, hogy az Európa-bajnokságra való kijutás mennyiben köszönhető ennek a hatalmas mennyiségű, átlagember számára felfoghatatlan nagyságú pénzeknek. Jelenleg is tart a koronavírus miatt 2021-re halasztott Európa-bajnokság, amelyen rendezői, illetve résztvevő is Magyarország. Természetesen a rendezői szerephez nagy szükség volt a pénzre, hiszen a Puskás Arénára elköltött csaknem 200 milliárd Forint nélkül aligha lehetnénk a 11 rendező ország egyike.

De mennyire jelentősek az adómilliárdok a Eb-részvétel szempontjából? Nézzük meg a a kijutásban oroszlánrészt vállalók, illetve a most az Eb-n szereplő kulcsjátékosoból kinek mennyi köze van a sok milliárdot felemésztő akadémiákhoz.

Válogatottunknak jelenleg négy kiemelkedő játékosa van, ezzel szerintem mindnyájan egyetértünk. Szoboszlai Dominik , Wili Orbán, Gulácsi Péter, illetve Szalai Attila.

Nézzük elsőként Szoboszlait, aki néhány évet eltöltött gyermekkorában a magyar fociban, de jelentős részben az osztrákoknak köszönheti azt, amit tanult. A másik lipcsei játékosnak Wili Orbánnak még ennyi köze sincs a magyar akadémiai rendszerhez, ő teljes egészében Németországban nevelkedett, és köztudott, hogy mindössze 2018 óta játszik a magyar nemzeti csapatban.

Következzen Gulácsi Péter, aki utánpótlás éveit nem itthon fejezte be, hanem Angliában, a Liverpool csapatában, de az igazi karrierjét Szoboszlaihoz hasonlóan az osztrák, Salzburg csapatának köszönheti. Szalai Attiláról sokan gondolják talán, hogy teljes egészében magyar nevelés, pedig ő is futballozott három évet Ausztriában, a Rapid Wien csapatában, de az igaz, hogy Mezőkövesdről indult be az ő pályafutása olyan szinten, hogy felfedezhessék külföldön. Szóval ő rá lehet mondani, hogy a magyar akadémiai rendszernek köszönhető a kinevelése.

Nézzük, hogy a négy kiemelt játékos mellett a sorsdöntő Eb-pótselejtezőn kik voltak a meghatározó játékosok. Az első mérkőzését Bulgária ellen játszotta a válogatott, az első gólunkat az imént említett Wili Orbán szerezte. A második találat Kalmár szabadrúgásából született. A jelenleg sérült Kalmár szinte biztosan tagja lenne a mostani Eb-keretnek, csakúgy, mint Szoboszlai, ha nem lennének sérültek. Kalmár a Győri ETO csapatának a neveltje, közel tíz évet futballozott a zöld-fehéreknél, majd ő is Ausztriába vette az irányt. De őt tekinthetjük magyar nevelésnek, ő is itt mutatkozott be a Győrben, itteni teljesítménye alapján vált utánpótlás-válogatottá, de igazán meghatározót azóta láthatunk tőle, amióta a DAC csapatában játszik. A harmadik gólt pedig Nikolics fejelte be. Nikolics nem Magyarországon kezdte el futballpályafutását, elsőként a szerb, Zenta együttesében rúgta a bőrt, csak ezt követően érkezett az országba. Itt a Kaposvár együttesében termelte a gólokat, amelynek köszönhetően leigazolta a Videoton csapata. Innen tudott olyan szintet elérni, hogy Lengyelországba igazoljon, majd Amerikába.

Bulgária 3-1-s legyőzését követően Izland látogatott Budapestre, ahol a tét az Eb-részvétel volt. Ki ne emlékezne a hajrában történő extázisra, ahogyan az utolsó percekben fordította meg a válogatott a meccset. Az első gólunk szerzőjének sem sok köze van a magyar akadémiai rendszerhez, Loic Nego 2013-ben érkezett Magyarországra, az Újpest csapata igazolta le őt, ekkor már 22 éves volt. Majd az itt töltött évek után ő is felvette az állampolgárságot, és 2020-ben bemutatkozott a nemzeti csapatba. A második találatunk szerzőjét, Szoboszlait pedig már említettük.
Az Eb-n eddig két találkozót lejátszó magyar csapat kezdője egy helyen változott a portugál meccsről a franciák ellenire. Lovrencsics gyengébb teljesítményét követően Loic Nego kapott helyet a kezdőben. Tehát a csapatunk alapjáta ugyanazok a játékosok képezték a két meccsen. A kapuban Gulácsi védett, róla már esett szó. A három középső védőnk közül Orbánról és Szalairól már szintén beszéltünk, a harmadik védő, Botka Endre még nem is játszott külföldön, ő magyar nevelés teljes egészében. A középpálya első embere Nagy Ádám, ő néhány évet nevelkedett Portugáliában, de többnyire magyar csapatokban focizott fiatalon, majd a ferencvárosi teljesítményének köszönhette külföldi szerződését. Lovrencsics Magyarországon nevelkedett, de az áttörést a karrierjében Lengyelországban érte el, ahol a Lech Poznanban teljesített meggyőzően éveken át és csapatkapitánya is volt a kék-fehér együttesnek. Kleinheisler, aki a franciák ellen a meccs embere volt, itthon vált futballistává. Viszont, amikor lehetősége lett volna bizonyítani külföldön, akkor kevésnek bizonyult a tudása, sem a Werder Bremen csapatában, sem a Darmstadtban, sem az Asztanában nem alkotott maradandót. Jelenleg mondhatjuk légiósnak, az Eszék csapatában játszik, itt úgy tűnik megtalálta számításait. A 22 éves Schäfer András szombathelyi és MTK-nevelés, jelenleg a DAC játékosa. De tegyük hozzá, hogy azon futballistáink, akik az MTK-ban nevelkedtek, rájuk nehéz lenne fogni, hogy az állami támogatás miatt lettek valakik. Minden magyar futballt szerető ember jól tudja, hogy az MTK-nál remekül bánnak a fiatal tehetségekkel sok éve, náluk ez aligha a pénz érdeme.
Jöjjön a jelenlegi hősünk, Fiola Attila. Ő a Paks együttesében nevelkedett, a Videotonig jutott 31 éves korára, valószínűleg már nem fog komolyabb csapatban játszani külföldön. Szalai Ádám következik, a csatárposzt első embere. Ő is gyermekként néhány év magyar foci után külföldre váltott, egész pontosan Németországba, ahonnan leszámítva a három éves spanyol kitérőt, kirobbanthatatlan. Jelenleg a Mainz együttesében szerepel a német első osztályban. Az utolsó játékosunk pedig Sallai Roland. Ő 20 éves koráig futballozott itthon, majd váltott Olaszországra, később ciprusi csapatba igazolt, jelenleg pedig a Freiburg labdarúgója, ahol jó szezont futott az elmúlt idényben. Végül, de nem utolsó a sorban, Marco Rossi. Valószínűleg sokan egyetértenek azzal, hogy az ő helyén nem sok magyar edzőt látnának szívesen a padon. Talán Dárdai Pált, és nagyjából véget is ért a felsorolás.
Edzőkérdés
Az pedig szintén nem a magyar futball dicsérete, hogy Dárdai Pál mellett egyetlen vezetőedző sem ért el különösebb eredményt. Mostanság egyre gyakoribb a magyar klubcsapatok szerepelése a nemzetközi kupában, amely igazán pozitív dolog, de többnyire ott sem magyar edzők ültek a kispadokon, arról nem is beszélve, hogy hány magyarral játszott ezeken a meccseken akár a Ferencváros, akár a Videoton (2009-ben a DVSC-re mondható, hogy elég sok magyart foglalkoztatva ért el eredményt a BL-ben, majd a 2010-ben az El-ben, akkor még nagyobb állami hátszél nélkül ráadásul). És sem a 2016-os, sem a mostani Eb-n nem magyar szövetségi kapitánnyal értünk, érünk el eredményeket. Látszik, hogy valami elindulóban van a magyar fociban, látszik a fejlődés, mind a klubcsapatok, mind a válogatott eredményeit illetően. Ez a pénznek köszönhető, de ezeket a sikereket nem a magyar edzőknek, és nem a Magyarországon nevelkedett játékosok érték el többnyire, hanem a könnyebb utat választottuk, nevelés helyett vásárolnak a csapatok, fiatal edzőtehetségek helyett drága külföldieket alkalmaznak, vagy olyan magyar edzőket, akik évtizedek alatt nem értek el különösebb eredményeket.
Összegezve, bő tíz év alatt sikerült a magyar akadémiai rendszernek néhány válogatott labdarúgót kitermelnie, és egy igazán ígéretes tehetséget, Szalai Attilát. Mert a másik három kiemelkedő játékosunknak szinte semmi köze a magyar focihoz. Nyilván az Eb-n szerepet kapó játékosok között többen is magyar nevelések, de nem sokban van benne tudásuk és koruk alapján, hogy olyan szintre jutnak, amelyet ennyi befektetett pénzből illene elérni. Ezért nem a játékosok feltétlenül a hibásak, hanem az edzők és a klubok elsősorban. Mert Magyarországon vannak tehetségek, akik többnyire fel is fedeződnek talán, de sokszor túl későn, és akkor is néhol hiányosságokkal, amelyeket meg kellett volna tanulniuk, meg kellett volna tanítani nekik. Nem egyszeri eset volt, hogy egy itthon tehetségesnek kikiáltott játékos elment külföldre, és ott kiderült, hogy a tehetség egy dolog, de nem kapja meg azt a mennyiségű és minőségű terhelést, illetve edzésmunkát, nincs meg az a fizikuma, amellyel meg tudná állni a helyét nagyobb országok kisebb csapataiban sem (sajnos debreceni példa is akad bőven a múltból).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük