Elkapta a koronavírust Balázs Klári

Ország
Koronavírus

Balázs Klári azt hitte, szimplán csak kimerült, de aztán egy későbbi teszten kiderült: átesett a koronavíruson.

Balázs Klári a Borsnak mondta el, amit eddig még soha senkinek: januárban átesett a koronavíruson.

Nem voltak különösebben erős tüneteim, folyamatosan fáradtnak éreztem magam, két héten át szinte mást sem csináltam, csak aludtam. Azt vettem mindössze észre, hogy rendkívül alacsony lett a pulzusom, 40-45 körüli, amit betudtam annak, hogy biztos túlhajtottam magam és kimerült vagyok. Szó szerint kialudtam magamból a vírust, amiről csak akkor szereztem tudomást, amikor hónapok múlva csináltak egy antigén tesztet. Akkor derült ki, hogy koronás voltam

– nyilatkozta az énekesnő, aki nagyon megijedt így utólag, mert féltette férjét, Korda Györgyöt. Ha tudta volna, hogy beteg, elköltözött volna otthonról, nehogy neki is baja legyen. De szerencséjük volt.

A pár minden óvintézkedést betart, már a harmadik oltásukon is túl vannak, nem is volt kérdés számukra, hogy beadatják-e vagy sem.

Ha kell, a negyediket is fel fogjuk venni. A nyarunk nagyon erős volt szakmailag, sokat koncerteztünk, de a bulikon is igyekeztünk kerülni a nagy tömeget, mindenkitől tartottuk a távolságot. Aki túl szeretné élni ezt az időszakot, az mást nem is tehet véleményem szerint

– mondta Balázs Klári.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük