Varga Judit érdekes egybeesésre mutatott rá a Facebook-leállás kapcsán

Ország

Nyilván csak viccelődött, de sokan immunisak az iróniára.

Milyen érdekes egybeesés, hogy éppen mikor annak az általunk szervezett miniszteri konferenciának a delegációit fogadtam, amelynek középpontjában igazságszolgáltatás digitalizációja és a mesterséges intelligencia biztonságos kihasználása áll, pont akkor állt le világszerte a Facebook összes szolgáltatása

– írta Facebook-oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter a gálavacsorán készült videójához.

“Egyetlen állam sem tud egyedül megküzdeni a digitalizáció kihívásaival”

Egyetlen állam sem tud egyedül megküzdeni a digitalizáció összes kihívásával – jelentette ki az igazságügyi miniszter kedden Gödöllőn.

Varga Judit az Igazságügyi Minisztérium és az Európa Tanács (ET) által a Miniszteri Bizottság soros magyar elnöksége keretében rendezett Digitális technológia és mesterséges intelligencia – az igazságszolgáltatás új kihívásai Európában című igazságügyi miniszteri konferencián szólalt fel.
A Facebookon is közvetített angol nyelvű beszédében a miniszter azt mondta, az állampolgároknak egyre nagyobb az igényük arra, hogy online betekinthessenek az őket érintő iratokba, ne kelljen ehhez felkeresniük egy hivatalt. A koronavírus-járvány pedig még fontosabbá tette a digitális megoldásokat – fűzte hozzá.

Értékesnek nevezett minden olyan kezdeményezést, amely elősegíti, hogy hatékonyabb legyen a bírósági együttműködés az Európa Tanács tagállamai között. A miniszter rámutatott, hogy már 5,2 milliárd ember, a világ lakosságának 67 százaléka használ mobileszközt. Az európaiak 77,6 százaléka rendelkezik okostelefonnal.

Varga Judit igazságügyi miniszter (j) és Marija Pejcinovic Buric, az Európa Tanács főtitkára a Digitális technológia és mesterséges intelligencia – az igazságszolgáltatás új kihívásai Európában címmel rendezett igazságügyi miniszteri konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón a Gödöllői Királyi Kastélyban 2021. október 5-én. A tanácskozást az Igazságügyi Minisztérium és az Európa Tanács szervezte a Miniszteri Bizottság soros magyar elnöksége keretében. MTI/Mohai Balázs

Az emberek tehát olyan eszközt birtokolnak, amelynek segítségével egy gombnyomással férhetnek hozzá a jogrendszerhez. Varga Judit fontosnak nevezte annak garantálását, hogy senki sem záródik ki digitálisan, és azt is hangsúlyozta: biztosnak kell lenni benne, hogy az új folyamatok kockázatai nem haladják meg az előnyeiket.

Magyarországon az információs technológia már a koronavírus-járvány előtt lényeges szerepet játszott a jogrendszerben, már akkor elérhetők voltak fejlesztések – jelezte. Kiemelte, hogy a bíróságoknak már biztosítaniuk kell a feltételeket az eljárások elektronikus előrehaladásához. A bírók, regisztrált ügyfelek online elérhetik a fontos információkat, dokumentumokat, amivel időt és pénzt takaríthatnak meg – hangsúlyozta.

Varga Judit a távmeghallgatás intézményéről is beszélt. Ennek köszönhetően az ügyfelek személyes jelenlét nélkül, külön szobából tehetnek vallomást, akár külföldről is – közölte. Marija Pejcinovic Buric, az Európa Tanács főtitkára hangsúlyozta, hogy nem a nulláról indulnak, hiszen az ET a 2000-es évek eleje óta segít tagállamainak, hogy hatékonyan tudják használni az információs technológiát igazságszolgáltatási rendszereikben. Ezt az online eljárások bővülő használatával érik el – jegyezte meg.

Példaként említette, hogy egyszerűbb a statisztikák elérése, az elektronikus ügykezelés. Az innovációk, amelyek bevezetése a koronavírus-járvány miatt felgyorsult, lendületesebb, hatékonyabb, átláthatóbb igazságszolgáltatáshoz vezettek – jelentette ki Marija Pejcinovic Buric.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük