Házassági szerződést köt Hajdú Péter és menyasszonya

Ország

Hajdú Péter és párja, Eszter házassági szerződést kötnek: csak az lesz a közös vagyonuk, amit a házasságkötésük után szereznek.

A legalább 300 milliót érő törökbálinti családi ház és a jól bejáratott, legalább 100 milliós értékű Like Bistro is nyilván a tévésé marad – írja a Blikk. A lap azt is megírta, mit gondol Eszter a szerződésről.

Gyerekkorom óta tudtam, hogy mindenféleképpen házassági szerződéssel megyek férjhez, ehhez ragaszkodom. Ez így korrekt mindenki részéről. Egyikünk sem csinál ebből lelkiismereti kérdést.

Hajdú Péter részéről még ennyire sem meglepő a házassági szerződés ténye, hiszen nagyon vagyonos. Ismert tévés, a LifeTv vezérigazgatója, több üzleti vállalkozást is vezet.

Lesz szerződés, az első házasságomnál is volt, most is lesz. Szerintem ez így korrekt. Nekem már van két gyerekem, Esztinek is van saját vagyona.

Ezt pedig már Hajdú Péter nyilatkozta, aki azt is elmondta, szeretné, ha több házassága már nem lenne és nem kellene több szerződést aláírnia a feleségével. Hogy az esküvőre mikor kerül sor, azt egyelőre nem tudni, de az biztos, hogy idén már nem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük