Hangos pukkanás után nagy gőz szállt fel a Debreceni Egyetemen

Egyetem Helyi hírek

Legtöbben a látványos kémiai kísérletekre, a Műszaki Kar robotikai bemutatóira és a Nemzeti Oltóanyaggyár speciális szabadulószobájára voltak kíváncsiak a Kutatók Éjszakáján, a Debreceni Egyetemen, pénteken – írja az unideb.hu

A tudományt, a kutatást kísérletekkel, előadásokkal és sok-sok játékkal népszerűsítő Kutatók Éjszakája programjainak keretében a Debreceni Egyetem Kémiai Épületében délután látványos kísérletek fogadták az érdeklődőket.

Hangos pukkanást követően nagy gőz szállt fel a zsúfolásig megtelt csaknem 200 fős előadóban, miután a kémikusok forróvízbe tettek egy műanyag palacknyi, mínusz 198 fokra hűtött cseppfolyós nitrogént. Előtte ugyanilyen anyagban egy szál virágot, banánt, almát és krumplit fagyasztottak üvegszerűen törékenyre.

– Fő célunk a kémia iránti érdeklődés felkeltése. Ezért az alacsony hőmérsékletű reakcióktól, a színváltozással és fénykibocsátással járó reakciókon át a robbanásokig igyekszünk sok mindent megmutatni. Abban bízunk, hogy a gyerekeket így sikerül megfogni és néhány év múlva nálunk fognak tanulni – foglalta össze a rendezvény célját a bemutató egyik főszereplője Juhász László, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Szerves Kémiai Tanszék docense.

Az egyetem campusain bemutatkoztak egyebek mellett a természet-, a társadalom-, az orvos-, a műszaki-, és az agrártudományok. Az Egyetem téri Főépületben a bölcsészek jutottak főszerephez. A Germanisztikai Intézetnek köszönhetően például megidézték a müncheni Oktoberfestet, a Francia Tanszék rendezvényén kiderült, mi volt a legendás három testőr Porthos-ának kedvenc étele Alexandre Dumas szakácskönyvében.

A Díszudvaron közben a Néprajzi Tanszék és a Magyar Tudományos Akadémia – DE Néprajzi Kutatócsoportjának munkatársai játékos foglalkozásokon keresztül a mesék világába engedtek betekintést. A programon sok család, gyermek játszott népi játékokat, oldott meg rejtvényeket, énekelt népdalokat.

Ötvöztük a tudományos és az interaktív elemeket, melynek köszönhetően sikerült elérni a mesék iránt érdeklődőket. Két partnerintézmény, a Pompás Napok Egyesület és a nyíregyházi Sóstói Múzeumfalu is vendégünk – számolt be Marinka Melinda, a Néprajzi Tanszék tudományos munkatársa.

A magyar mellett az angol, a német, az orosz, a francia és a holland nyelvi képzés is bemutatkozott a Kutatók Éjszakáján a nyelvterület kultúrkörére jellemző kínálattal. A Néderlandisztikai Tanszéken egyebek mellett érdekes előadásokkal, holland sajtokkal és belga csokoládékkal fogadták az érdeklődőket.

 

Egy vetélkedő keretében középiskolásokból álló csapatoknak Debrecenben kellett különböző holland, vagy belga vonatkozású feladatokat végrehajtani. A teljesítést a résztvevők internetre feltöltött fotókkal bizonyították. A befutóra és az értékelésre tanszékünkön kerül sor – mondta Pusztai Gábor, a DE Néderlandisztikai Tanszékének vezetője.

Ugyancsak sokan keresték fel a Kutatók Éjszakáján a DE Műszaki Karán a gépjárműiparhoz, a robotikához, Hajdúböszörményben pedig az állatasszisztációhoz kapcsolódó bemutatókat. Szintén népszerűnek bizonyult a Konfuciusz Intézet kínai kalligráfia oktatása, a Nemzeti Oltóanyaggyár különleges szabadulószobája, illetve szintén komoly érdeklődést váltott ki a klinikán rendezett anatómiai körséta is.

A rendezvényen több ezer érdeklődőnek sikerült megmutatni a Debreceni Egyetemen zajló kutatásokat, megismertetni az emberekkel a tudomány területek szépségeit – értékelt az unideb.hu-nak  Mándy Zsuzsanna főszervező.

Fotók: unideb.hu

Egymilliárdos fejlesztés hasznosult a Debreceni Egyetemen

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük